Szent Iván éjszakája

Szent Iván éjszakája június 23-ról 24-re virradóra lesz. De mit is takar ez az ünnep pontosan arra most keressük a választ.

A régi hiedelem azt mondja, hogy ez a varázslatok éjszakája. Számos babona és hagyomány kötődik hozzá. Idén a nyári napforduló június 21-re esik, pontosabban 9 óra 15 percre majd.

Ezene a napon lesz az évben a leghosszabb nappal és a legrövidebb éjszaka. Innentől kezdve fognak rövidülni a nappalok decemberi téli napfordulóig. Korábban a nyári napforduló Szent Iván ünnepére esett, azonban a naptárreformok és a tropikus időszámítás sajátossága, valamint a tényleges naptári évek közti különbség miatt a két ünnep különvált egymástól.

De ki is volt Szent Iván?

Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János név szláv formájából. Régen a június hónapot Szent Iván havának is nevezeték. A Szent Iván-éj pedig Keresztelő Szent János születésnapjával fonódik egybe. Így rögtön világossá válhat a számunkra, hogy a két név egy és ugyanazt az embert takarja.

A katolikus egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent János esetében ünnepli névnapként is a szent feltételezett e világi születésnapját. Az evangéliumok szerint János pont félévvel volt idősebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-ére.

Ennek ellenére a történészek az egyik legpogányabb ünnepnek tartják Szent Iván éjjelét. Ugyanis a máglyák nem ezen az ünnepen lobognak először éjszaka. A pogány emberek a tűzgyújtással a Napot kívánták segíteni a sötétséggel szemben, elűzve az ártó szellemeket. Már az arab és bizánci források is megemlékeznek a magyarok tűzimádatáról. A tűzkultusz egyébként a napév fordulópontjaihoz kötődő elem volt. A kereszténység elterjedése után, a tűz, mint szimbólum megmaradt, de az ünnep többi motívuma háttérbe szorult.

Számos szokás és hagyomány fűződik ehhez az éjszakához, melyeknek többsége egyházi eredetű, de vannak régebbre is visszanyúlóak.

Milyen babonák kapcsolódnak hozzá?

Leginkább a házasságjólást és a szerelmi varázslatokat ismerik az emberek Szent Iván-éj kapcsán, ahol a fő elem a tűzrakás és az ehhez kapcsolódó babonák.

  •  Korábban a nők gyógyfüveket is szórtak a tűzbe, majd később ezekkel megfürödtek, így biztosítva az egészséget.
  •  Gyógyfüvek esetében már az is jó egészséget és a betegségek megelőzését jelentette, ha ezen az éjjelen mentek ki gyűjteni őket. Úgy hitték, azoknak a növényeknek varázserejük van.
  •  A tűzugrás közben párosító, kiházasító énekeket énekeltek. A fiúk pedig figyelték a lányok ugrását, hiszen úgy tartották, hogy a mozgásukból sokat meg lehet tudni róluk.
  •  Mihálygergén búzavirágból fontak koszorút, ebben ugrottak át a tűz fölött. Majd a koszorút a legközelebb álló fűzfára feldobták, akié a hiedelem szerint fennakadt, az még az ősszel férjhez ment.
  •  Volt, ahol a hajadonok a tűz ugrás után hazafelé egy kenderföldre heveredtek, és aki után a letiport kender felegyenesedett, az még abban az évben férjet talált.
  • Szent Iván éjjelén sok helyen dobáltak gyümölcsöt a tűzbe. Ezt azért tették, hogy a korán elhunyt gyermekek védelmezőjüktől, Keresztelő Szent Jánostól, gyümölcsöt kaphassanak a mennyben.
  • Baranya megyében a sírokra tettek sült almát. Csongrád megyében úgy tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.
  • A babonák közül a boszorkányok sem maradhatnak ki. Az ünnepet megelőző napon zöldellő ágakat tettek ki az ajtókra, ablakokra – még a tyúkólakra is –, hogy elűzzék a boszorkányokat.

Magyarországon is újra visszatérőben van a Szent Iván éji tradíciók felelevenítése. A berlini példát követve 2001 óta megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, amikor késő éjszakáig tartó nyitvatartással egyre több múzeum várja nyitott kapukkal a látogatókat.

Mi is rendezünk egy Sötétségűző Rózsanapot itt nálunk Alsópetényben, a Rózsavilágban, amire várunk Titeket is sok szeretettel.

Forrás:
https://sussfelnap.hu/mikor/92/Mikor%20lesz%20a%20ny%C3%A1ri%20napfordul%C3%B3%202022-ben/
https://tudomanyplaza.hu/szent-ivan-ej-a-varazslatok-ejszakaja/
https://www.gothard.hu/astronomy/almanach/general/general.php

Az esemény leírását itt találjátok