A világ egyik legsokoldalúbb itala a tea, amelynek ízét és gyógyhatását ősidők óta élvezik az emberek. Ez a mai napig sem változott, hiszen ha kell, megnyugtat, relaxál, frissít, felmelegít vagy méregtelenít. Aromáinak köszönhetően kellemes élményt nyújt fogyasztójának, nem utolsó sorban pedig egészséges.
A kínaiak már az időszámításunk előtti 3. évezredtől forrázzák le a teacserje leveleit, amit a hagyományos kínai orvoslásban orvosságként is felhasználnak. Az 1600-as évektől Európai is felfedezi a teát, amely elsősorban a kontinens északi országaira – Anglia, Hollandia, Oroszország – volt jellemző. Az angolok „ötórai teáját” szinte mindenki ismeri: nekik köszönhetően egész Európában elterjedt a teafogyasztás. Az indiaiak chai teája tejjel és fűszerekkel készül, mint ahogy az afriakaik is ezzel a nedűvel fogyasszák legszívesebben rooibos teájukat, ezt az édeskés és koffeinmentes italt. És persze meg lehet említeni Japánt is, ahol saját szertartása (csado) van a teázásnak, amit a „Tea Útjának” neveznek vagy a Dél-Amerikát – Argentína, Brazília, Uruguay és Paraguay –, ahol az úgynevezett matét minden korosztály előszeretettel fogyasztja.De hogyan teázunk mi a Rózsavilágban?
Teasarok – A teázás öröme a Rózsavilágban
Vásárlóink tudják, hogy régóta kapható nálunk a Rózsapuncs teakeverék, ami a rózsaszirom mellett tartalmaz többek között csipkebogyót, hibiszkuszt, szederlevelet és rooibost. Ha betérsz hozzánk, mi is ebből készítjük el a teádat a Rózsavilág kínálópultjában, mely összeállítás ízével és illatával segít megnyugodni és elűzni a depresszív gondolatokat.
De tisztában vagyunk vele, hogy sokfélék vagyunk és lehet, hogy az adott pillanatban teljesen másra van szüksége a testednek vagy a lelkednek − valami egészen egyedire.
A Rózsavilág büféjének kínálatát most kibővítettük egy TEASAROKkal, ahol a több mint tízféle gyógynövényből magad állíthatod össze a hangulatodnak és szükségleteidnek megfelelő teát. Így a rózsaszirom mellett válogathatsz a citromfű, az izsóp, a kakukkfű, a kasvirág, a vörös szőlőhéj, a közönséges cickafark, a menta, az alma és a szurokfű közül, de megtalálod a hibiszkuszt, a csipkebogyót, a körömvirágot és az orvosi zsályát is.
Hogy melyiket érdemes választanod, ehhez segítséget is adunk: minden növény mellett találsz egy leírást annak külső, belső és a lélekre gyakorolt hatásairól, valamint a használatával kapocslatban is kapsz hasznos tanácsokat.
Így nincs más dolgod, mint kiválasztani a neked megfelelő gyógynövény-kombinációt, ezt belerakni a biológiailag lebomló teafilterbe, majd a pultnál megkapod rá a forró vizet, s néhány perc múlva már élvezheted is az általad összeállított tea gyógyító ízét.
Itt az ideje, hogy megismerd a hozzád illő teát!
Ha kedvet kaptál hozzá, látogass el a különleges atmoszférájú alsópetényi Rózsavilágba,
készítsd el a saját teádat, s élvezd a csészédbe kerülő boldogságot!