allah rózsái m (2)

A nők rózsakapcsolata magától értetődik, de a férfiaké…?

A nők rózsakapcsolata magától értetődik, de a férfiaké…? Netán máris vitatkozol velem, kedves Olvasóm? Had győzzelek meg! No, nem a győzelem vágya hajt, hanem az a szándék, hogy hasznos információt találj itt! S ha kedved van, alkalmazd a saját életedben. Kiderülhet, hogy neked, nálad működik-e? Igazak-e azok a tapasztalások és állítások, amik évezredeken keresztül felhalmozódtak a rózsáról a férfiak tükrében.

Nem túlzás azt állítani, hogy a rózsa azon kevés növények egyike, amit nők és férfiak is használnak egyaránt.

A nők rózsakapcsolata magától értetődik, de a férfiaké…? Netán máris vitatkozol velem, kedves férfi Olvasóm? Had győzzelek meg! No, nem a győzelem vágya hajt, hanem az a szándék, hogy hasznos információt találj itt! S ha kedved van, alkalmazd a saját életedben. Kiderülhet, hogy neked, nálad működik-e? Igazak-e azok a tapasztalások és állítások, amik évezredeken keresztül felhalmozódtak a rózsáról a férfiak tükrében.

Ha netán női olvasó vagy, aki rátaláltál e sorokra, neked is javaslom a tovább olvasást.  Talán nem lesz érdektelen, megismerni a férfiak rózsapraktikáit.

Itt van mindjárt egy kortárs férfiú Géczi János, aki nemcsak József Attila-díjas író és képzőművész, hanem diplomás biológus is, a hazai rózsakultúra egyik legismertebb szakértője, számos rózsákról szóló könyv szerzője. Rózsatörténelem, amit itt és most egy férfi kutat és rendszerez. Munkája nyomán tudományos igényű könyvsorozat születik. Vajon mi hajtja e téma felé?

Erre a kérdésre Ő maga válaszol a Rózsa labirintusa – egy örök jelkép nyomában című könyve előszavában.

„Immár harminc éve foglalkozom a rózsa kultúrtörténetével. Hogy miért pont ezzel a növénnyel? Mert a rózsa jócskán túlmutat önmagán. Körülbelül kétszáz – Fernand Braudel francia művelődéstörténész kifejezésével élve – civilizációs élőlény létezik, amelyek között számos állatot és mintegy százhúsz-százharminc növényt is találunk. Ezek közös vonása, hogy hosszabb-rövidebb ideig kiemelt szerepet kaptak az emberiség kulturális javainak felhalmozásában, fejlődésében, vallási és művészi gondolkodásában. Jelképpé, szimbólummá váltak, értelmezések és jelentések sűrű hálózata alakult ki körülöttük. Ilyenformán pedig az élővilágból a kultúra szerves részeivé, eszmei képződménnyé váltak.

Ilyen sűrű szimbólummá és jelentések gyújtópontjává vált civilizációs élőlény például a ló, a sas, a búza – vagy éppen a rózsa. Az ember kultúráiban kevés olyan élőlény van, amely tíz-tizenkét ezer éven keresztül benne maradt a civilizációban – a rózsa az egyik e kevesek között. A legkülönbözőbb korokban, területeken és funkciókban jelenik meg újra és újra, makacsul kíséri végig az ember útját térben és időben. Ebből adódott az én kérdésem is: végiggondolható-e az emberi történelem úgy, hogy abban a rózsa legyen a vezérfonal? Vagyis: végigkalauzolhat-e bennünket a történelmünkön a rózsa? Az a növény, amely egyszerre táplálék és gyógyszer alapanyaga, a higiénia kelléke a különböző rítusokban, kultuszokban, vallásokban, továbbá kiemelt szerephez jut a világi költészetben és prózairodalomban, valamint a képzőművészetben. Az antik mítoszoktól a kereszténységig és az iszlámig mindenütt jelenvaló lény, amelynek fontos szerepe és gazdag jelentése keletkezett, és amelyhez oly sok civilizációs képzet tapad… Az emberi civilizáció változékony kultúrái, megosztottságai és sokszínűsége összeilleszthetetlen darabokra törnék ezt a nagyon is széttartó históriát – ha nem kínálná magát narrátorként a rózsa mint növény. Ez a herba azonban, amelyről oly sokféleképpen beszéltek és beszélnek, többé-kevésbé állandó, ezért kitűnő viszonyítási pontként és irányjelzőként szolgál nekünk. A rózsa hol szoros kapcsolatban, hol egymástól függetlenedve tartózkodik egyszerre a magas- és a populáris kultúra alakulataiban. A zsidó, az antik, a (katolikus, ortodox és protestáns) keresztény és a muszlim örökség keveredő részeként egyszerre és párhuzamosan formálódik a rózsahagyomány, amely az ázsiai kultúrák, majd a korai globalizáció virághagyományai és értelmezései elől sem zárkózhat el.”

Nem a reklám helye, mert nem is kell neki, de nem fogod megbánni, ha kézbe veszed műveit!

Az emberiség történelmének több ezer éve mennyi rózsatartalmat rejt!  

Például a  perzsa városok már évezredekkel ezelőtt termesztett rózsamezőktől illatoztak. Sargon király( i. e. 2334–2279) rózsakertjét az államhatalom jelképév emelte.

Rómában egykoron a bátorság jelképe volt. Győztes csaták után rózsakoszorúval, rózsadíszes címerpajzzsal jutalmazták a harcban jeleskedőket. Később, Augustus császár idején a rózsa a nagyvilági élet tartozéka lett, mely kapcsolódott az élvezetekhez, növelte az ünnepek fényét. A vonzódás jeleként a fiatalok rózsakoszorút küldtek egymásnak, és azzal ékesítve táncoltak. Ünnepi lakomákon rózsával díszítették házaikat, asztalaikat és magukat. Rózsaszirommal szórták fel termeiket, rózsavízzel töltötték meg fürdőmedencéiket. Boraikba rózsaszirmot áztattak, süteményt díszítettek, ételt ízesítettek vele. Heverőikre illatos rózsaszirommal töltött párnákat tettek. Állítólag Elagabalus császár (i. sz. 218-222) egy pompás ünnepség alkalmával azzal lepte meg vendégeit, hogy a terem mennyezetébe épített furfangos szerkezettel rózsaszirommal árasztotta el a vendégeket. Olyan tömegű virágszirom hullt le, hogy többen belefulladtak. Senecától, Néró császár bölcs nevelőjétől tudjuk, hogy a rózsát meleg vízzel töltött csövekkel fűtött üvegházban nevelték, hogy egész évben virítson. A Római Birodalomban annyi rózsát termesztettek, hogy még a gabonát is kiszorította, amit ezért Egyiptomból kellett vásárolniuk. De a fényűzés e divatos kelléke még így is kevésnek bizonyult. Plinius rosszallóan szóvá is tette, hogy már távoli országokból kell drága pénzen a rózsát behozatniok. A falakat rózsamintás freskókkal ékesítették. A tragikus sorsú Pompei egy szép damaszkuszi rózsa freskóját őrizte meg számunkra.

És egy nagy időbeli ugrással a XIX. század közepére érünk, amikor a rózsakultusz, a kor romantikus ízlésének megfelelően elérte csúcsát. Rafinált rózsalugasok, allék díszítették a kerteket, s ahova csak lehetett – kapura, rácsra, falra, épületre, sőt szobrokra és szökőkutakra is – rózsát futtattak.

Szépsége a nép ajkáról is gyönyörű dalt fakasztott:

„Ha én rózsa volnék

Nemcsak egyszer nyílnék

Minden évben négyszer virágba borulnék

Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak

Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.”

A rózsa tövek, a rózsa egyedek gyűjtése, a rózsával való foglalatosság a férfiak számára a lótenyésztéshez hasonlatos hobbit jelentett. A rózsa iránti kereslet teremtette meg az igényt egy speciális kiadvány megjelentetésére, és Magyarországon ezt a piaci rést Dr. Kaufmann Ernő (Padé, Torontál megye, 1849. október 19. – Pécs, 1928. december 23.) töltötte be a Rózsa Újság kiadásával, aminek első „ Mutatvány „ száma 1887 júniusában jelent meg. A Rózsa Újság – a szerkesztő meghatározása szerint „általános rózsászati szakközlöny” Dr. Kaufmann Ernő a mutatványszámban fogalmazta meg a kiadvány célját: „A Rózsa Újság hivatva lesz első sorban ama kapocs képviseletére, mely a magyar rózsatenyésztőket és rózsakedvelőket összetartani szándékozik; – nincs itten szó sem babérokról, sem pedig anyagi érdekről, hanem csupán arról, hogy kivétel nélkül mindazoknak alkalom nyújtassék a rózsatenyésztés összes ágára kiterjedő eszmecserére, akik a rózsával akár üzletszerűleg, akár pedig kedvtelésből foglalkoznak, hogy ezen az úton a magyar rózsászat elérje azt, amire tényleg hivatva van, vagyis: hogy szerepeljen Európában.” (https://tgyoblog.wordpress.com/2018/11/14/rozsa-ujsag-egy-kulonleges-pecsi-folyoirat-melyben-az-esztetika-es-a-tudomany-talalkozik/)

És ugorjunk még egy nagyot, egyenesen a  2010-es évek elejére, Bér községbe, ahol a polgármester először csak a falu szépítésére ültet rózsát. Nem aprózza el, hiszen a rózsa tömegben mutat. Szám szerint 16 000 tőrózsát ültetnek el a falu különböző pontjain. Innen kezdődik a Rózsavilág story, de ez már egy másik blog lesz.