A Rózsavilág története
A Rózsavilág története egészen 2016-ra nyúlik vissza, amikor Béren több mint tizenhatezer tő rózsát ültetettek a közterületekre és az önkormányzati földterületekre. Ezeknek a rózsáknak a szirmaiból készültek kísérleti termékeink, majd fokozatosan választottuk ki legalkalmasabb hibrideket.
A Szent István Egyetem Konzervtechnológiai Tanszékének segítségével dolgoztuk ki azt a technológiát, amely a tartósítószer mentességet és legkevesebb, legalacsonyabb hőmérsékletű hőkezelést teszi lehetővé a beltartalmi érték megőrzése érdekében.
Üzleti modellünkben kistermelőkkel dolgozunk együtt és nonprofit szervezetük intézi a közös feladatokat, mint a marketinget, csomagolás beszerzést, forrásszerzést és még sorolhatnánk…
Víziónk, hogy Nógrád megyében sok házikertben viruljanak rózsák, melyek szirmai- nem nagyipari keretek között -, a női kezek érintése által kerüljenek üvegekbe. A Rózsavilág sokkal több számunkra, mint egy munkahely, – egy misszió.
Misszió, hiszen olyan vidéken élő nők számára nyújtunk munkalehetőséget a Vidéki Női Életmód Modell civil program keretén belül, akik otthon, a család mellett is bekapcsolódhatnak a munkába.
Misszió abban is, hogy terjesszük el a rózsahasználatot! Minél több nő ismerje meg azt a több ezer éves tudást, amely a rózsa testet lelket harmonizáló erejét jelenti. Legyen mindenkinek legalább egy rózsabokra, használja ételek készítéséhez, testápoló szerként és közérzetjavításra.
A Rózsavilág központját Nórád megye egyik bájos településén, Alsópetényben találod. Az épület egykor szikvíz- és hentesüzlet volt, ma pedig már rendezvények befogadására is alkalmas kis rózsaközpont lett, amelynek egyedi atmoszférájú Rózsaháza, valamint különleges rózsakertje rejti azt a csodát, amiért mindenképpen érdemes ide ellátogatni.